Egy "terrorista" környezetvédő

Paul Watson-ról van szó, most láttam őt a "The Earth from Above" sorozatban. Arról híres, hogy bálnák és egyéb tengeri állatfajok védelmében a közvetlen agressziót választja és választotta sokszor: az illegális halászhajók ellen nem a jog eszközeivel harcol, hanem odamegy a saját hajójával, és nekimegy a halászoknak, megpróbálja őket elsüllyeszteni, és egyéb módokon ellehetetleníteni a halászatot. Erről egy "reality-show" is készült: Whale Wars, de ezt még nem láttam, csak most olvastam róla.

Mindenesetre érdekes kérdés, hogy egy nyilvánvalóan nemes ügy érdekében szabad-e az agresszióhoz nyúlni. Hisz ez végül is önbíráskodás.

Watson csak olyan hajókat támadott meg, amik (vélt vagy valós) illegális tevékenységet végeztek, ő maga azonban sose volt felhatalmazva a közvetlen cselekvésre. Viszont legtöbbször megúszta a balhét, ugyanis alig indítottak pert ellene: valószínűleg féltek az ellenfelei attól, hogy bebizonyosodik, hogy tényleg illegális halászatot folytattak.

Hírek

http://himalaja.blog.hu/2012/05/08/tragedia_az_annapurna_expedicion

Követem, persze, mert érdekel a téma. A hegymászás, a lehetetlen dolgok meghódítása, és mindazon dolgok elviselése, amikre én (valószínűleg) nem lennék képes.

Azt hinné az ember, hogy manapság egy ilyen expedíció már tuti biztos, hülye biztos, failsafe. Főleg, hogy a blog szerzője oly sokszor inkább csak viccel a dolgokon.

Aztán a végén kiderül, hogy itt is halnak meg emberek.

Tristan Bruin

Az amsterdami szerda esti zsongloredzes egyik allando tagja.

3 négylabdás trükk

Hogy írjak valamit a zsonglőrködésről is, szeretnék megosztani egy apró újdonságot, amit a szerdai gyakorlás során találtam. Van 3 négylabdás trükk: 723, 642, 8242  (ez az utóbbi igazából egy háromlabdás trükk, a negyediket egy kézben tartjuk mozdulatlanul). Bár mindegyik trükköt ismertem már és gyakoroltam többször, most tűnt fel, hogy ezek simán egymásba vihetők, átmenet nélkül. Így egy érdekes sorozat valósítható meg, majdnem ugyanazokkal a mozdulatokkal, majdnem ugyanazokkal a mintákkal, apró, de érdekes változásokkal. Majd egyszer videóra kellene venni egy ilyen jól sikerült sorozatot.

A keleti világ vallási/filozófiai történetének rövid összefoglalója

"Is there such a thing as the Eastern intellectual tradition?"

Erre próbál válaszolni az előadó ebben a közel tíz perces videóban, ami egy részlet egy teljes kurzus (Great Minds of the Eastern Intellectual Tradition) bevezető előadásából. Nekem nagyon tetszett a hasonlat, ahogy a három nagy központot (India, Kína, Japán) három konferenciához hasonlítja, és így vezeti le a különbségeket és az egymásra kifejtett hatásokat.

A környezetszennyezésről

Mi itt Nyugaton úgy tanuljuk, hogy az élet kellemes és hatékony élvezetéhez hozzátartozik, hogy mindent minél gyorsabban elérjünk. Élelmiszereket, kész ételeket, háztartási termékeket s az élvezeti termékeket. Az egyik probléma a csomagolás, ami mindig a kukában landol.

Úgy általában az egyik megoldás az lenne, hogy egy adott terméket mindig ugyanabban a tárolóedényben tartanánk, ugyanazt töltenénk fel újra és újra. Ez működhetne, bár a tároló edény tisztítása költséges lenne, és nyilván szennyező is. De hát így éltek őseink is. Az eldobható műanyag palackok csak a jelen kornak szólnak, hosszú távon több problémát okoznak, mint amennyi hasznuk van.

A probléma jelentős része abból fakad, hogy a leghatékonyabb eljárás arra, hogy az adott terméket eljuttassuk a felhasználóhoz, friss és romlásra minél kevésbé hajlamos állapotban, az, hogy belerakjuk egy kis zacskóba, műanyag üvegbe, dobozba, stb.

Tehát a hatékonyság kierőltette a szállíthatóságot, ami viszont magával hozta a szükségszerű környezetszennyezést is.

Jelenleg nincs reális kiút. A szeparált szemétgyűjtés egy lehetséges alternatíva, de kétlem, hogy az így leadott anyagok újrahasznosulnának. Instead of recycling they are downcyled. Az egyetlen igazi hosszútávra tervezett módszer az lenne, ha tényleg mindig ugyanabban a tárolóedényben tartanánk ugyanazt a terméket. De ez ma nagyon irreális.

A létező kapitalista rendszer egyszerűen nem teszi lehetővé a hosszú távra való tervezést. Hiába vannak újszerű ötletek, ezek elenyésző jelentőségűek.

Az én pesszimista véleményem szerint csak akkor fogjuk visszafogni a környezetszennyezést, amikor ehhez már a jelen idő szerinti gazdasági érdekek jelentkeznek. Jelenleg a szennyezések hatásai inkább valami elvont, papíron létező hatásként jelennek csak meg. Előbb-utóbb viszont elindul majd a Föld aktuális gazdasági szempontból is érezhető romlása, először is a harmadik világban.

A környezetszennyezést leginkább a szegény országok fogják megszenvedni, legalábbis eleinte. Aztán előbb-utóbb a gazdagabbak is. S amikor világossá válik, hogy most már gazdasági szinten is megéri minél kevesebb káros anyagot produkálni, akkor fog megváltoznini a nyugati/fejlett világ hozzáállása.

El fog pusztulni nagyon sok állat- és növényfaj, ugyanis most még a helyi, harmadik világbeli embereknek nem áll érdekükben az, hogy kíméljék a környezetet. Sőt, ez túlzottan eufemisztikus volt. Helyesebben: A fejlődő országoknak az az érdekük, hogy ugyanolyan mértékben pusztítsák a környezetet, mint ahogy azt a nyugati világ tette. Csak jóval nagyobb területen, jóval nagyobb lélekszámmal. Ezeknek a területeknek is el kell érniük a jelenlegi nyugati világ színvonalát ahhoz, hogy innen majd elindulhasson a csökkenés, a visszafordulás.

Mondják azt is, hogy jelenleg 3 Földre lenne szükség ahhoz, hogy a nyugati világ fogyasztásának színvonalát tudja tartani a föld teljes lakossága. Ez tehát egy 3-szoros szorzó. Vagy ötszörös. Vagy tízszeres. Vagy csak egy kétszeres. De az világos, hogy a fenntarthatósághoz egy egynél kisebb szorzó kellene.

Én eléggé pesszimista módon csak azt látom, hogy egy igen komplex rendszer (mint például az emberiség egésze) csak akkor indul egy meghatározott irányba, ha ahhoz már az egyes alkotóelemek, tehát az egyes emberek szintjén érezhető érdekek fűződnek. S jelenleg ez nincs meg. Vagyis haladunk tovább a pusztítás irányvonalán.

Van egy dokumentumfilm, vagyis inkább sorozat, Earth from Above, rendezte: Yann Arthus-Bertrand. Ő áll a Home című film mögött is. Az Earth from Above is leginkább arra világít rá, hogy jelenleg a harmadik világban az embereknek az az érdekük, hogy minden erővel pusztítsák a környezetet. Így tudnak életben maradni, megélni. És megmutatják, hogy akad egy-két ember, aki valahogy mégis azért küzd, hogy másképp alakuljanak a dolgok.

Összességében véve elég pesszmista vagyok. Külön gyűjtöm a szemetet, de ezen kívül a kényelmes fotelben terpeszkedve a kíváló minőségű kivetítőn nézem az aprópénzért megvett DVD-ket a fizetésemhez képest meglepően olcsó DVD lejátszón. Csak a korszellemnek megfelelően fogyasztok, mint a legtöbb ember itt Nyugat-Európában, vagy úgy általánosságban, a Nyugati Világban.

A gyerekeimnek, ha lesznek, valamivel nehezebb világuk lesz. Az unokáimnak, ha lesznek, jóval nehezebb világuk lesz. S utánuk? Előbb-utóbb majd visszaáll egy egyensúly. Csak az a kérdés, hogy egészen pontosan hova fog beállni ez az egyensúly.

Kicsit távolabbról szemlélve a kérdést: A szabad akaratban hiszünk vagy a dolgok szükségszerű voltában? Az egyes emberek szintjén miben hiszünk? S miben hiszünk a társadalom, vagy az emberiség egészének szintjén?

Kosztolányi Dezsőné: Tüzes cipőben

Hozattam magamnak otthonról magyar nyelvű könyveket, köztük a fenti című regényt is. Korábban már két könyvet is olvastam Kosztolányi Dezsőnétől, azt a kettőt, amit a férjéről, illetve Karinthy Frigyesről írt. Érdekes volt beletekinteni a két híres személyiség mindennapjaiba, olvasni a gondolkodásmódjukról, a kettejük közötti különbségekről, a világhoz való viszonyulásukról. S úgy láttam, hogy Kosztolányi Dezsőné maga is jól ír, úgyhogy úgy döntöttem, hogy elolvasok tőle még valamit.

A ,,Tüzes cipőben'' visszaemlékezés a második világháború utolsó két évére, 48-ban íródott. A híres írók már majdnem 10 éve elhunytak, a szerző az akkor 26 éves fiával vészeli át a háború végét.

Érdekes korrajz ez, és nem csak azért, mert a világháborúról szól. Kosztolányi Dezsőné zsidó származású, és sokat és őszintén ír arról, hogy a körülötte lévő emberek hogyan viszonyultak akkor a ,,zsidókérdéshez''. Plusz sokat ír a társadalmi különbségekről, s hogy az egyes rétegek hogyan viszonyultak egymáshoz, és mik voltak a jellemző gondolkodásmódbeli különbségek. Kosztolányiék ugye a művelt pesti polgári világban éltek, mindig volt cselédlány náluk (ez ma már ugye nagyon furcsának hat), az írónő vidékre menekülve nagyon idegennek érezte magát az ottani középosztálybeli közegben. És őszintén ír saját magáról, a félelmeiről, az emberekkel való kommunikáció nehézségeiről, a kölcsönös meg nem értésről.

Jelenleg a regény felénél tartok. Most szeretnék idézni néhány bekezdést az egyik fejezet végéről, ami szerintem különösen jól van megírva:

,,Az első világháború idején Ferenczi Sándor mondta nekem, hogy addig, amíg az a nemzedék életben van, amelyik végigélte a világháborút, addig nem lesz béke és nyugalom a földön, mert voltaképpen a mi egész nemzedékünk megtébolyult belé. No most itt a másik, a még borzalmasabb háború, amelyet állítólag ez a megtébolyult nemzedék keltett életre, s végigéli egy-két újabb nemzedék. Hová vezet ez? Hol folytatódik? Mi lehet a vége? Mit hozhat az újabb téboly, amely ennek a szörnyűnél szörnyűbb háborúnak és embervadászatnak a nyomán támad? ,,A viszály elvérzik-e vajon valaha a csatákon?" Úgy rémlik, nem, soha. A vesztes népek öngyilkos őrületükben, mert nem nyugodtak bele hatalmuk megcsorbításába, nem bírták elviselni a megaláztatást s elsősorban mert gyermekkorukban éheztek, újabb háborút kezdtek. El fogják veszíteni, el fogjuk veszíteni, mert aki hábroút kezd, el is veszti azt, hiszen gyengeségében és tébolyult félelmbében kezdi, az, aki erős, aki jóllakott, az nem kezd háborút. Az állatok is félelmükben támadnak. Állítólag a tigris egyéni passzióból vérengző. Nincs szerencsém személyesen ismerni a tigrist, de hajlanadó vagyok hinni, hogy őt is mégiscsak a félelem, legalábbis az éhségtől vaó félelem hajtja a kegyetlenségre, vagy az éhség emléke, ami ugyanaz.

Fajelmélet? Ezt azért találták ki alibinek, nehogy kiderüljön és világossá legyen számukra az öngyilkosság valódi oka. Ha mernék vállalni az igazi okot, akkor talán nem is kellene végrehajtani ezt a szörnyű, öngyilkos vérengzést. A primitívek, ha a legcsekélyebb megaláztatás éri őket, ha csak annyi, hogy az ő krumpligumójuk, amit termelnek, kisebb a szomszédánál, nem bírják elviselni, felmásznak a legmagasabb fa tetejére, s onnan ugranak a halálba. A német nép is, a magyar is felmászott a hatalmaskodás legmagasabbb fájára, s onnan zúg majd le. Fajelmélet? Nevetséges. Kik az Én őseim? Minden ember, akivel valaha is találkoztam életem során, minden könyv, amelyet elolvastam, minden színdarab, amelyet láttam, minden nép, amelyet ismerek. Ősöm a Biblia, a Tízparancsolat, a Legenda, a Sajtó, az egész Korszellem. Az uram mondogatta, hogy számára egyként elviselhetetlen az a magyar vagy az a német, aki fajtájának minden jellegzetességét magán viseli, s az a zsidó, aki szemetszúróan csak zsidó.

...

Roppantul mulattak azon, hogy felmerészkedtem a Gestapóhoz. Gonosz Karcsi röhögött. Azt mondta, ezt más rajtam kívül nem merte volna tenni. Lehet, hogy igaza van. Már megint a veszélyt kerestem. Vagy nincs meg a kellő érzékem, nem tudom, mikor kell félnem, mikor nem. Emlékezem, múlt évben, március 15-én, a Petőfi-szobor előtt nagy zsidóellenes tüntetést rendezett az egyetemi ifjúság, s egy kicsi, dilinós öregasszony közibük furakodott, és szidni kezdte őket: ,,Szép, nagyon szép - kiáltozta. -Szégyelljék magukat!'' Csoda, hogy nem dobták a Dunába.

Az uram gyakran emlegetett egy futóbolondot, aki éjszakánként kóválygott a körutakon. Egyszer, egy éjjel elvitték a boldogtalant bordélyházba, s az egyre csak azt kérdezgette: ,,Szerkesztő úr, féljek? Ne féljek? Szerkesztő úr, féljek? Ne féljek?'' Milyen jó volna, ha megkérdezhetném tőle: ,,Szerkesztő úr, féljek? Ne féljek? Én azt hiszem, szerkesztő úr, hogy féljek, nagyon féljek."

Stein Aurél a kínai Taklamakan sivagatban

Tegnap néztem egy érdekes dokumentumfilmet:

China's Frozen Deserts (National Geographic)

Ez a kínai Taklamakan sivatagról, illetve az ott zajlott régészeti kutatásokról szól.

Az elején nagyon meglepődtem, amikor egy magyar régészről kezdtek beszélni, aki végül is a dokumentumfilm egyik főhőse volt. Angolul mondták, hogy Stein, a keresztnevet nem is értettem, így fogalmam sem volt, hogy ez ki lehetett. Főleg, hogy a név ismeretén kívül ténylegesen semmit sem tudtam Stein Aurél-ról. Most derült ki számomra, hogy nagyon fontos kutatásokat végzett Kínában, például ő fedezte fel a Gyémánt Szútrát, ami a legrégebbi nyomtatott könyv a világon.

Stein Aurélnak az utazásai, illetve a kutatásai közben egy fontos segítője, illetve támasza volt, igaz, évszázadok távlatából: egy Xuanzang nevű buddhista szerzetes (602-664), akinek a beszámolóit Stein mindig magával hordta. Ez a szerzetes egymaga nekivágott egy akkoriban veszélyesnek és igazából tiltottnak számító útnak, hogy Kínából ellátogasson Indiába, Buddha szülőhelyére. Az egyik célja pusztán a zarándoklat volt, például hogy meglátogassa a Buddha megvilágosodásának a helyszínét. A másik cél az volt, hogy saját maga tanulmányozza az eredeti buddhista írásokat, ugyanis nagyon valószínűnek tűnt, hogy a Kínába eljutott tanítás nem teljesen tükrözte az eredetit. S elég kalandos módon, többször épphogycsak elkerülve a halált, végül is sikerrel járt Xuanzang. Később Kínába visszatérve megbecsült és elismert emberként fogadták, politikai szerepet is felajánlottak neki, ő azonban a szent szövegek fordításának szentelte hátralevő éveit.

A dokumentumfilm ennek a két személynek, Xuanzang-nak és Stein-nek a valamiképp összefonódó történetét meséli el.

Elszabadultak...

Már nem kötik őket az emberi képességek általánosan elfogadott korlátai. Szabadok.

Ráadás:

Shoebox Tour America 2012 (commercial #3)

I walk down another street

Autobiography In Five Chapters

1) I walk down the street.
There is a deep hole in the sidewalk.
I fall in.
I am lost... I am hopeless.
It isn't my fault.
It takes forever to find a way out.

2) I walk down the same street.
There is a deep hole in the sidewalk.
I pretend I don't see it.
I fall in again.
I can't believe I'm in the same place.
But it isn't my fault.
It still takes a long time to get out.

3) I walk down the same street.
There is a deep hole in the sidewalk.
I see it is there.
I still fall in... it's a habit.
My eyes are open.
I know where I am.
It is my fault.
I get out immediately.

4) I walk down the same street.
There is a deep hole in the sidewalk.
I walk around it.

5) I walk down another street.

(Sogyal Rinpoche, The Tibetan Book of Living and Dying)

Zeneajánló: egy érdekes Intro

Nemrég jelent meg az "Escape Into: The Dream" c. album az ektoplazm-on. A zene érdekes, de annyira azért nem élvezetes. Viszont az intro... Első hallgatásra számomra nem volt semmi különleges, másodikra meg harmadikra viszont már nagyon tetszett. Kár, hogy ilyen rövid, és hogy az album többi része nem éri el ezt a színvonalat. Ez így csak másfél perc:

Escape Into: Stillness [Intro]

Haladás

Tegnap összejött mindkét irányba két kör 7733. Soha nem hittem volna, hogy ebből a trükkből egynél több valaha is sikerülni fog. Szóval mégis van haladás a zsonglőrködés terén...

Új cikk

Végre felkerült a netre az új cikk:

http://arxiv.org/abs/1204.4037

Ez az eddigi legösszetettebb munkám. Nem a legjobb, hisz volt két cikk, ahol egy-egy apró ötlettel elég jó dolgok jöttek ki. Ez a cikk most inkább sok apró ötlet összessége, egy régi elképzelés felelevenítése egy új probléma esetében. Sajnos a teljes problémának csak egy nagyon apró részét tudtuk megoldani. Hogy lesz-e folytatás, akár tőlünk, akár mások részéről, azt nem lehet tudni. Jó lenne, de elképzelhető, hogy az adott probléma esetében nem találhatók olyan egyszerű és jól kezelhető válaszok, mint amiket mindenki vár. Majd kiderül.

Riksaláz

Az egyik amsterdami magyar email listán kaptam:

Azt már én is tapasztaltam, hogy nagyon sok a magyar riksás. Gyakran hallani, hogy egymás között magyarul beszélnek. Illetve hallottam már olyat is, piros lámpánál megállva, hogy a fickó az utasainak Budapest szépségeiről mesélt... Egy kis propaganda az addig csak Nyugat-Európáért lelkesedő turistáknak.

6 labda

Íme, az első hatlabdás rutinom. Igazából elég rövid: egy trükk és két váltás van benne.

Meglepődtem, hogy egyáltalán összejött. Nem hittem volna, hogy képes vagyok ennyi lépést kombinálni 6 labdával. Amikor maga az alapminta nem is annyira stabil...

Lehet, hogy az alapminta stabilizálása helyett rámehetnék az apróbb trükkökre, összességében talán hasznos lenne.

Mai pszichedelikus ambient ajánló

Két számról, illetve két szerzőről szeretnék röviden írni. Az első szám egy érdekes keveréke az indiai és az modern, nyugati, elektronikus zenének:

Gokarna Mix Masala

A szerzők között található Tikki Masala, akinek soundcloud oldalán hasonló hangzású és felépítésű, talán még elvontabb zenék találhatók.

Aztán a másik előadó, akit most meg szeretnék említeni, az Ott. Egyik ismerősöm dícsérte nagyon, hogy milyen kellemes és milyen "mély", stb stb. Neki a kedvenc előadója. Engem ennyire azért nem nyűgözött le, két CD-be hallgattam bele, vannak bennük bőven unalmas és felszínesnek tűnő számok is. De vannak jók is. Például a Blumenkraft album nyitó dala:

Ott: Jack's Cheese and Bread Snack

Lassan indul be, de aztán jó lesz. Plusz kapunk egy kis ízlelgetnivalót a buddhista tanításokból:

"One, all composite phenomena are impermanent.
Two, all contaminated things and events are unsatisfactory. 
Three, all phenomena are empty, and selfless. 
And four, Nirvana is true peace."

Húsvétvasárnap az egyetemen

Szép napsütéses reggelre/délelőttre ébredtem, délután majd megyek a városba, most azonban 11-kor bejöttem az egyetemre dolgozni egy kicsit.

Ez nem jelenti azt, hogy ennyire jó munkásember vagyok. Inkább abból következik, hogy előző héten beteg voltam, s a mostani héten se haladtam túl jól, úgyhogy igyekszem ledolgozni valamennyit a lemaradásból. S kár lenne tagadni, mivel az elmúlt két hétben tényleg alig dolgoztam, most ismét kedvem van hozzá.

Húsvétvasárnap délelőtt 11-kor a portán található jelenléti lista szerint kb. 10 kutató tartózkodik az egyetem épületében.

Az én, a személy fikciójáról

"Az én, a személy fikcióját, a látható testből kiindulva, végeredményben az antikvitás hívta életre. A régi indiai költészet nem ismerte az "én" fogalmat, az indiai eposzokban a hősök nem személyek, hanem személynyalábok, inkarnációsorok. Modern világunkban is születnek olyan költemények, amelyek a személyek és jellemek játékának fátyla mögött a sokrétű lélek ábrázolására törekednek, még ha a szerzők aligha vannak is teljesen a tudatában. Ennek megismeréséhez azonban rá kell szánnunk magunkat, hogy e költemények alakjait ne egyedekként, hanem mint egy magasabb egység (akár a költői lélek) részeit, elemeit különböző aspektusait szemléljük. Ha például így nézzük a Faustot, akkor Faustot, Mefisztót, Wagnert és az összes többi szereplőt egyetlen, személyfölötti egységnek fogjuk látni, és kizárólag ebben a magasabb egységben, nem pedig az egyes alakokban sejlik fel a lélek igazi lényege.

...

Valóban egyetlen keblünk s testünk van, de nem két vagy öt, hanem számtalan lélek lakozik benne. Az ember százrétegű hagyma, ezernyi szálból szőtt szövet. A régi ázsiaiak felismerték, tudták mindezt, a buddhista jógában pontos technikát fejlesztettek ki a személyiség őrületének a leleplezésére. Mulatságos és bonyolult tréfát űz az emberiség: India ezer esztendeig küzdött egy rögeszme leleplezéséért, a nyugati kultúra ugyanannyit fáradozott megszilárdításáért és megtartásáért."

(Hermann Hesse: A pusztai farkas, 1927)

Kapsalon

Sokszor láttam már a helyi török gyorséttermekben a "Kapsalon" nevű összeállítást reklámozni. Egy műanyag dobozba pakolnak egy csomó mindent: krumplit, húst, sajtot, salátát. Kb. ugyanaz lehet, mintha kérne az ember egy sajtos dönert meg hozzá sültkrumplit, csak itt rétegesen egymásra vannak helyezve a hozzávalók, és még utána egy kicsit összemelegítik. Magam még sose próbáltam, túl nagynak találom, ennyit nem szoktam vacsorázni. Viszont mindig látom a reklámokat. A vicces csak az, hogy a "Kapsalon" azt jelenti: fodrászüzlet. Például ha rákeresünk a képekre, akkor az első néhány az étel lesz, a többi már a fodrászat.

Tegnap vettem egy török pizzát az egyik helyen, s végre rákérdeztem, hogy honnan jön a "Kapsalon" kifejezés . Azt a választ kaptam, hogy nem tudja pontosan, de valami rotterdami fickó mindig ezt kérte, aztán azóta így maradt a név. Gondoltam azért kapsalon, mert olyan sok ideig tart megenni, hogy az szépen kitölti a fodrászra való várakozás idejét... De nem. Az információ fellelhető a neten, s a megfejtés egyszerűbb: a fickó, aki ezt először kitalálta, majd rendszeresen kérte, maga is egy fodrászüzletben dolgozott. S így hát 2003 óta létezik ez az étel, rajta maradt, hogy "Kapsalon", s azóta Hollandia szerte elterjedt, legalábbis Amsterdamban minden helyen megtalálható.

Wikipedia: Kapsalon

Vasárnap délután

Pár napja beteg vagyok, plusz különböző okok miatt a laptopom sem volt nálam, úgyhogy most szerda este jutottam el odáig, hogy írjak a vasárnap délutánomról.

Az egyik professzorunk hívott meg magukhoz, Baarn falucskába, ami Amsterdamtól fél óra vonatútra van. Ez a család kb. 20 éve egy örökbe fogadott két magyar gyereket, 4 és 6 éves korukban. Valamilyen szinten tartják a kapcsolatot a biológiai rokonokkal, illetve időről időre megpróbálják újra feleleveníteni, és nemrég kezdték el újra felvenni a magyarokkal a kapcsolatot. Ekkor én is besegítettem, hollandról fordítottam magyarra leveleket, meg vissza. Most pedig meghívtak engem is magukhoz, egy másik magyar sráccal, egy új PhD hallgatóval együtt. Neki nem volt megfelelő az időpont, úgyhogy csak én mentem. Ennek volt egy fontos előnye: így fejlődhetett a holland tudásom, ui. végig hollandul beszéltünk, ami a pár hónapja itt tartózkodó másik sráccal nem ment volna.

A tanár felesége egy fríz nő. Hollandot tanít különböző bevándorlóknak, és viccből mondja nekik, hogy ő is külföldi itt, hisz Friesland-ból jött. Megkértem, hogy beszéljen már egy kicsit frízül, még sose hallottam élőben, s erre egy verset kezdett szavalni nekünk. Nagyon érdekes volt, ugyanis még tényleg nem hallottam sose a fríz nyelvet élőben. Aztán betett egy CD-t a magnóba, ahol valami kortárs író verseit olvasták fel, s a mellékelt könyvben lehetett követni a verset nyomtatásban is, frízül, s mellette a másik oldalon a holland fordításban. A fríz nyelv az angol jelenlegi legközelebbi rokona. S tényleg, a hangzása egy kicsit olyan volt, mintha valami nagyon furcsa, nagyon vidéki angol dialektus lenne. Meg hasonlított egy kicsit a skandináv nyelvekre is, legalábbis nekem így tűnt.

Utána is beszélgettünk még a nyelvekről, mint ez úgy általában szokás egymástól különböző anyanyelvet beszélők között, főleg akkor, ha mindkettő félnek volt valami tapasztalata a másik nyelvvel is. Magyarul ők sose próbáltak megtanulni, a legalapvetőbb szavakon kívül. Amikor hozzájuk kerültek a fiúk, akkor persze csak magyarul tudtak, így a legalapvetőbb dolgokat is nehezen tudták közölni. Utána a fiúk pár hónap alatt megtanultak hollandul, egymás között egy ideig még valami keverék nyelvben beszéltek, aztán egy idő csak hollandul. Most már állítólag nincs aktív magyar tudásuk. A nevelőszülők próbálták külső emberek segítségével fenntartani a gyerekek magyar tudását, de valahogy sose sikerült.

Volt egy érdekes esetük. Egyszer ellátogattak Magyarországra, még amikor kisebbek voltak a gyerekek, de már pár éve Hollandiában éltek. Akkor már érződött, hogy elfelejtették a magyar tudásuk jelentős részét, nagyon sok szó teljesen új volt a számukra. Az érdekes az volt, hogy a fiatalabbik, aki négy évesen hagyta el az országot, már nem is tudta jól kiejteni a szavakat. De az idősebbik, még ha új szót is hallott, a holland fül számára tökéletes magyarsággal ejtette ki azt. Persze most már gondolom neki se menne. (a gyerekekkel egyébként nem találkoztam, külön élnek)

Aztán beszélgettünk arról is, hogy a professzornak milyennek tűnik a magyar nyelv. Egy érdekeset mondott. Hogy szerinte a magyar egyedülálló abból a szempontból, hogy egy idegen számára is könnyű meghallani a szavakban a szótagokat és a hangzókat. Vagyis hogy ő bármit is hallott a fiúktól, azt mindig le tudta betűzni, majd így ki tudta keresni a szótárból. Azt mondja, hogy ezt más nyelvekkel még nem tapasztalta. Más idegen nyelveknél ha egy új szót hallott, akkor sokszor azt se tudta, hogy ott milyen hangok is voltak. És ezzel én is így vagyok, és főleg és kiváltképp a hollanddal! Amilyen szót nem ismerek, az továbbra is csak egy kisilabizálhatatlan mormogásnak tűnik, főleg a férfiak szájából. Ilyen tapasztalatom nem volt korábban a másik két idegen nyelvvel: se a némettel, se az angollal. Persze az is lehet, hogy akkoriban, amikor a németet meg az angolt tanultam, akkor még fiatalabb voltam, ügyesebb, plusz jobban tudtam mind a két nyelven, de ebben igazából nem hiszek. Szerintem a holland nyelv tényleg annyira mormogós, köhögős, össze-vissza harapdálós, hogy csak akkor lehet érteni a beszédet, ha abból már minden szót ismerünk, és még akkor is csak bizonyos esetekben, például általában csak a nőknél, férfiaknál jóval ritkábban.

Ijmuiden + Zandvoort

Ma úgy döntöttem, hogy ismét kihasználom a jó időt: szabadnapot vettem ki (képletesen, hisz ugye soha senki nem ellenőrzi, hogy mikor dolgozok és mikor nem), s kimentem az óceánhoz.

Délelőtt találtam neten, hogy megy egy ún. Fast Flying Ferry az Ijmuiden nevű városkába, hát ezzel mentem ki. Útközben meg lehetett tekinteni a kikötőket, rakodóállomásokat meg szélerőműveket a Nordzeekanaal mentén, de nem volt annyira nagy élmény, ugyanis a hajó a relatíve nagy sebesség miatt zárt, csak bent lehet utazni, a fedélzeten csak a biciklik lehettek.

Ijmuiden-ben még buszozni kellett egy kicsit a strandig, aztán akkor odaértem. Ez a strand most eléggé kihalt volt, gondolom azért is, mert hétköznap koradélután volt. Sétálgattam, ücsörögtem, majd később őgy döntöttem, hogy megnézem, hogy mi van dél felé. Gondoltam, Zandvoort nem lehet túl messze. A távolban láttam magas épületeket: először azt hittem, hogy ezek valami gyárhoz tartoznak, de aztán rájöttem, hogy az valószínűleg már Zandvoort. Úgyhogy útnak indultam, s két órás laza séta után oda is értem. Végig kellemes volt a séta, ugyanis tiszta idő volt, sütött a nap, kellemesen zúgott a tenger. Viszonylag sokan tették ugyanazt, mint én, nem voltam egyedül a strandok közötti úton. Aztán hét körül ment le a nap, ekkor még kicsit Zandvoort előtt voltam. Épp találtam egy krumplist, azt eszegettem, amikor végleg eltűnt a nap az óceán felett. (Az ég legalja felhős volt, úgyhogy a nap nem az óceánba merült el, mint ahogy vártam, hanem még valamivel felette egyszerűen csak elhomályosodott. Ha tényleg beleolvadt volna az óceánba, mint ahogy filmekből vagy könyvekből vártam, az már talán túl giccses is lett volna.)

Zandvoort-ban vonatra szálltam, este fél 9 körül értem végül vissza Amsterdamba.

Képek:

The colors of food

Peyote Lullaby

Egy igen kellemes psychedelic ambient mix, nem a ,,szokványos'' fajtából:

Rafadelic: Peyote Lullaby

Megint kijött egy apró lépés a készülő cikkhez. A végére még sikerülni fog egy teljes képet kapni egy adott kérdésről (bizonyos rekurziós relációk teljessége), pedig én már azt terveztem, hogy csak lepublikálom a meglévő válaszokat, a további kérdéseket nyitva hagyva. Jó, ha az ember cikkírás közben is gondolkodik még a dolgokon...

Dokumentumfilm-ajánló

Egy érdekes dokumentumfilmet láttam a napokban:

William Kunstler: Disturbing the universe

William Kunstler, amerikai jogász életéről és munkásságáról szól, a filmet két lánya (Emily és Sarah) rendezte, egyikük a narrátor. Így hát ez egy nagy részben személyes beszámoló, illetve egy erőfeszítés a lányok részéről arra, hogy ők maguk megértsék és lezárják apjuk történetét. Magáról Kunstler-ről én korábban nem hallottam, most tudtam meg, hogy mivel foglalkozott, miért lett híres. Röviden: elvállalt és sikeresen képviselt számos olyan ügyet, amelyben egyértelműen hátrányos helyzetű, a társadalom vagy a bírói kar által megvetett emberek, leginkább feketék illetve más kisebbségek tagjai ültek az elítéltek padján. Aztán a film arról is szól, hogy az életpálya második felében Kunstler már olyan eseteket is elvállalt, amikben, legalábbis látszólag, nem egy feltehetően igazságtalanul üldözött személy, hanem egy valószínűsíthetően vétkes és nagyon népszerűtlen vádlott szerepelt.

Íme egy részlet a filmből, ami Kunstler egyik beszédéből emel ki néhány gondolatot:

Valaki feltöltötte a teljes filmet youtube-ra, íme. Aranyos jelenettel kezdődik, érdemes belenézni.

A mai gyakorlás

volt az első igazi szabadtéri edzés idén. Furcsa volt újra pólóban játszani a szabadban, jól esett nagyon. 6 half-showerben kb 75 jobbkezes dobásig, vagyis kb 150 elkapásig jutottam, ez volt egy új rekord. A 7 labda megint 80 körül sikeredett. Szabadtérhez képest nem is rossz.

Filozofáló gondolatok, népzenei hangzás

Bajdázó: Lekapcsolom a villanyt

Tegnap

5 buzogány: 15 elkapás, clean finish! Összesen 10 percbe telt. Talán lenne értelme újra elkezdeni ezt?

Egy maradandó holland földrajzi név

Sokan mondják, hogy a mai világban a nemzetközileg legismertebb holland szó az "apartheid", vagyis a különlét, külön levés, ami Dél-Afrikában a fehérek és a feketék életterének szétválasztását jelentette. Aztán ma olvastam egy érdekességet, egy földrajzi névről, ami megőrizte az eredeti holland elnevezését, s amit valószínűleg még többen ismernek.

Azt már korábban is tudtam, hogy a hollandok sokfelé létesítettek gyarmatokat, s hogy például New York is Nieuw Amsterdam volt eredetileg. Azt azonban nem tudtam (sose tűnt fel), hogy Új-Zéland neve honnan származik. És most, hogy olvastam, hát persze! Angolul leírva New Zealand, hollandul Nieuw Zeeland. A szigetet egy Abel Tasman nevű holland férfi fedezte fel 1642-ben, a nevét pedig a hollandiai Zeeland tartományról kapta. Tasman lett a névadója az ausztráliai Tasmánia szigetnek, maga Ausztrália pedig eredetileg a Nieuw Holland nevet viselte, a leggazdagabb hollandiai tartomány, Holland után. Aztán az angolok ezt átnevezték Ausztráliá-ra, de az Új-Zéland név megmaradt.

Jay Gilligan & Wes Peden

Két ember  -->  Egy négykezű hindu zsonglőristenség.

Tavaszköszöntő zsonglőrködés

Tegnap "Zandvoort aan Zee"-ben jártunk az egyik itteni jóbarátommal. Vittem a labdákat is, készült is pár felvétel. Most nincs kedvem/időm összevágni egy normális videót, úgyhogy íme, két vágatlan felvétel: